#Horváth Csaba

Fotók: álomittas arccal folytatják az egyeztetést reggel az MSZP-sek
 

Fotók: álomittas arccal folytatják az egyeztetést reggel az MSZP-sek

Valószínűleg nem a hosszú, pihentető alvásról szólt az MSZP vezetőinek múlt éjszakája – legalább is azoké, akik napok óta intenzíven próbálkoznak a baloldali ellenzéki megállapodás tető alá hozásával. Friss fotó az MSZP Jókai utcai székházába tartó Kunhalmi Ágnesről, Horváth Csabáról és Tüttő Katáról.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu

Politikai dagonyatúra: Ki kamuzott a nagy baloldali cirkuszban?
 

Politikai dagonyatúra: Ki kamuzott a nagy baloldali cirkuszban?

Nem szegtek meg semmilyen megállapodást, hiszen az MSZP saját belső szabályai miatt felülről nem kötheti meg a helyiek kezét, ezért a szocialisták nem értik, hogy az Együtt miért várt tőlük ilyet, és kedden miért robbantotta fel a teljes budapesti alkut. Ám ha a szakítás miatt a választási megállapodás érvényét veszíti, az MSZP főpolgármester-jelölt nélkül maradhat, vagy egyes értelmezések szerint Horváth Csaba jelöltségéhez kell formálisan visszatérni.

Kósa András - M. László Ferenc Kósa András - M. László Ferenc

Megbüntetné az MSZP a kerületeket lázító Horváth Csabát
 

Megbüntetné az MSZP a kerületeket lázító Horváth Csabát

Elszigetelődni látszik a főpolgármester-jelölti ambíciót feladni képtelen Horváth Csaba az MSZP-ben. Miközben ő az ellenzéki megállapodással elégedetlen kerületi szocialistákat lázítja, a budapesti pártvezetésben felmerült, hogy még a kompenzációs listára sem tennék fel.

hvg.hu hvg.hu

Ezt az árat kéri Falusért cserébe az MSZP
 

Ezt az árat kéri Falusért cserébe az MSZP

Több pontból álló követeléslistával rukkolt elő a budapesti MSZP. Elvárják, hogy ezeket a DK és az Együtt teljesítse, különben nem adnak zöld utat Falus Ferenc főpolgármester-jelölt kampányának – értesült MSZP-s forrásokból a hvg.hu.

MLF MLF

Nem volt eredményes az MSZP-sek maratoni ülése
 

Nem volt eredményes az MSZP-sek maratoni ülése

Öt órán át vitatkozott a fővárosi párttanács a jelöltállításról, de végleges döntést csak pénteken hoz majd a pénteki küldöttértekezlet, ami jóval nagyobb grémium. Pénteken dől el az is, támogatják-e Falus Ferenc jelölését. Arról még nem beszélnek hivatalosan, hogy Horváth Csaba felajánlotta lemondását.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu

Lázadó MSZP-sek fúrhatják meg Tarlós baloldali kihívóját
 

Lázadó MSZP-sek fúrhatják meg Tarlós baloldali kihívóját

Bár többhetes alkudozás eredményeként találta meg a baloldali ellenzék Tarlós István kihívóját, az MSZP-ben vannak, akik megtorpedóznák a megállapodást. A főpolgármester-jelöltségről lecsúszott Horváth Csaba kész a lázongók élére állni. A budapesti szocialisták pénteken mondják ki a végső szót, de a cikkünk megjelenésekor éppen összeülő fővárosi párttanácson is többen Falus Ferenc és a megállapodás ellen fognak érvelni.

MLF MLF


Rendkívüli ülést tart a Fővárosi Közgyűlés
 

Rendkívüli ülést tart a Fővárosi Közgyűlés

Péntek este 7 órakor kezdődik a rendkívüli ülés, amelyet ellenzéki kezdeményezésre hívtak össze. A széleskörű államosításról és az önkormányzati választási rendszerről is tárgyalni szeretnének, bár Tarlós István szerint ezekben nincs kompetenciája a közgyűlésnek.

MTI MTI





Horváth Csaba: Botka László lenne az ideális Mesterházy helyére
 

Horváth Csaba: Botka László lenne az ideális Mesterházy helyére

Horváth Csaba megerősítette, hogy a budapesti szervezetek le akarják váltani Mesterházy Attilát a szombati választmányi ülésen, mint mondta, egy ideiglenes elnökséget szeretnének felállítani, amely az önkormányzati választásokig vezetné a pártot. Arról, hogy ki lehetne ennek a testülenek a vezetője, Horváth azt mondta, Botka László szegedi polgármester tartja az ideálisnak.

hvg.hu hvg.hu